á

szeretkezni akarok ával. az empowerment a munkavállalók önállósági igényét teljesíti, kiiktat vezetői szinteket. szeretkezni akarok ával. a fiú ma a könyvtárban nézte, ahogy tanulok, és egyébként egyre többször van az, hogy megállok és gondolkodom mit is akarok csinálni, bemenni még a mosdóba indulás előtt, a trolimegállóban, a kisboltban venni kenyeret vagy a kaisersben és egyszerűen mégse gondolkodom, nem tudom, megfagyva állok fél percig mint aki kimarad most egy körből aztán meg elindulok valamerre úgy, h az egészhez hozzá sem tudtam szólni és közben ráadásul teljesen hülyének néznek. és szeretkezni akarok ával.
(felszabadító ezt a szót használni.)
nincsenek gondolataim, nincsen kaja a hűtőben. majd jön á, mert á van.

tökéletesen úgy viselkedtem mint egy elcseszett idióta szép fehér ingben olyan zöld nyakkendőben amit a fiúk szívesen a nyakadon hagynak ha lefekszel velük különösen ha kemény vagy, és megcsinálod mondjuk azzal az emberrel a földalattin lelógott a kopasz fej széléről a fehér haj mint valami függöny, most holnap rosszul leszek a függönyömtől és végig azon gonbdolkoztam, hogy le tudnék-e vele feküdni, mert az már valami, mit kell ahhoz kikapcsolni eleve mért egyetlen napra sűrűsödnek össze a boschivá csúnyult emberek, mindenki csúnya volt a villamoson és én féltem hogy egyrészt széttépnek másrészt a sofőr nem nyitja ki többet az ajtót ( amúgyis milyen lehet villamosvezetőnek lenni, hova lehet tenni, melyik testrészre lehet rárajzolni azt a feszültséget hogy ez egy villamos kibaszottul sietni kéne, hogy elérjük a mester utcát, a rákóczi teret a blahát a nyugatit a margitszigett amit ráadásul nem is lehet, de mégse, nincs hova sietni, mert át kellett állítani a belső órát a még 3 megálló és ott vagyokról a még 5,5 óra és ott vagyokra) szóval ha ez a sofőr akiről eleve elképzelhetetlen, hogy nem robban szét a feje az első munkanapon szóval ő egyszerűen nem nyitja ki többet azt a kurva ajtót ami mindig bekapja a táskámat és akkor nekem ott kell maradni és újrakezdeni a civilizációt azokkal a lényekkel, akik ma undorítóak voltak, együtt kell vizelnem meg ennem velük meg a villamos egyik végében gyárat alapítani a másikban meg hivatalosan találkozni és tárgyalni velük és lefeküdni velük hogy szaporodjunk aztán megszülni a kölyköt ott az átlátszó ablaknál, hogy mindenki lássa a magzatburkot na mindig ettől félek a forgóajtóknál is a lepkéktől nem tudom mért kezdtem el a félni, mert jól állt, hogy lepke és egzotikus vagy megfogtam az undorító szárnyukat egyszer de az biztos hogy gyűlölöm őket olyan lehet hozzájuk érni mint lefeküdni a függönyfejű és irdatlan hasú férfivel, akiről nem tudtam nem azt gondolni, hogy amint lelépek a metróról kifolyik a bele és ömlik utánam és a corvinusig kísér mint valami elbaszott vöröstenger, bejön velem tankutra és ma elaludtam, és meglepett hogy nem ér a szám széléig a férfi belseje, a szám szélig vagy egy kicsivel beljebb inkább egy kicsivel beljebb

mi a

hogy dokumentálva legyen a tény, hogy miként régen a magánéletem rendszerezésére, úgy most gondolatokra van szükségem, akkor is, ha megpróbáltam enélkül. hetente egyszer mondjuk ez muszáj.
meg persze esetleg nem ártana ráébredni, hogy mi a faszt csinálok.

jó rész jön, pedig nem a refrén, i've done the maths enough to know the dangers of the second guessin, mi lehet, ha nem az a mozdulat, amit csak azért teszel meg, hogy tudd, mi nem fog stimmelni a legközelebbi visszatéréskor, nevezheted-e megismerésnek, amikor csak a negatív formákra vadászol, megpróbálsz gondolatban megsemmisíteni minden tereptárgyat, csak azért, hogy a hiányukról rájuk ismerj pedig tényleg tényleg egészen nem érdekelnek, amikor konkrétak és önazonosak az érdeklődésre nincs is szükség ha leülsz vele szembe és csak nézed nézed először az arc fog megsérülni azzá bomlik mint a part rorschach foltok a vizen meg a csontokra feszítve látod hogy kilóg alóla valami, persze nem érdekel, most jársz itt először, arra kell figyelned, legközelebb pontosan milyen módon is fog hiányozni így közelítek mindenhez már amihez egyáltalán eszembe jut nincsenek gondolataim ez volt a cél úgy emlékszem deriválni azt tudok mondjuk kérdéses volna hogy ez a folyamat, a az előre elengedett sárkányrepülők sorozata, az korlátos-e, mert kezdenek hiányozni a gondolataim hazudok mint dugás után egyáltalán nem érdekel a dugás nem tudom hogy mért csinálom csak hogy ne felejtsem el hogyan kell meg ne ránduljak össze ha arra a patkányra gondolok a hüvelyben tehát amiről szó van a csiganyál amit megnéztem volna azon a testen idézek most idézek a legutóbbi gondolataimból kellemetlen, de elvágtam az utánpótlást, tehát nem árt ezeket minél inkább az eszembe vésni hogy alkalom adtán úgy tehessek mint faludy az andrássy úti pincében hogy legyen mire hivatkoznom, hogy életben tartson agyam elsősegélydoboza nem akarok olyanokkal beszélni akikkel elfér bármi előre megkomponált m gyönyörű álmomban mások legkülönbözőbb testrészeivel lélegeztem például r hajával sok kis göndör csiga csiganyál a testén így képzelem mint ahogy ideszülettünk virággyökerek étkéül de azt a szót se akarom többé kiejteni hogy animalizálódás, vol de mort, voldemort, adava kedavra.

na ezért

Szegény blog veszített. Nem tudtam megölni R-t, ismét R van, fene bánja.

debrecen

hát igen, itthon vagyok, és egy kérdés van: hány évig tart még a nyár?

Furcsa, azt hittem, vert seregemmel távozom. De tulajdonképpen nem. Persze eléggé átrendeződött a hadszíntér. Majd kiderül harmadikán, pontosan mennyire elviselhető visszatérni.

és mindjárt megyek haza, ahol. ahol (L)

kiss from a rose

Most olvastam Zs blogján (esküszöm, máris húzok vissza Bizánchoz, koimészisz, galaktotrophusza, glükophilosza, xilotheke, amen) egy kis történetet, finom évődés, nő és férfi, és ej, egészen jól esett belegondolni. Ej, alakul. G nehezményezte, hogy sose hívom. Nos, fel fogom hívni.

szürreality show

Épp J önbizalmát és szerelmét próbálom élesztgetni. Na nem irántam, hanem a barátnője iránt, akit tegnap megcsalt velem. A múltkor persze rosszabb volt, amikor majdnem ugyanezt játszottam, csak valakivel, akibe szerelmes voltam. De azért látom, mit mocskoltunk be. Hamvast olvastam, azt mondja a bemocskolódás aktusa maga az élet. Olvasás helyett inkább utálnom kéne magam.

Amíg anyám élt (vagyis egész eddigi életemben) az elvesztése miatti félelem neurózisában éltem.
Barthes. Én. Csak így könnyebb kimondani, mert nem gondolok arra a babonás félelemre, hogy amint a kimondás aktusa a probléma felszámolásának irányába tett első lépés, úgy egyszerre az anyám megsemmisítésére irányuló első cselekedet.
Anyám halála előtti vágyaim (a betegsége alattiak) most már nem teljesülhetnek, hiszen ez azt jelentené, hogy a halála által teljesülnek be – hogy a halála, ebben az értelemben, vágyaimra nézve felszabadító lehetne. De a halála megváltoztatott, már nem vágyom arra, amire azelőtt vágytam.
Szenvedélybeteg maradok. Nem küzdhetek a félelmem ellen, mert akkor anyám ellen küzdenék.

Ennek nyilván semmi köze az egészhez, ahhoz, amiről ez a blog szól, túl a legnyersebb evidencián, amire talán szót se érdemes vesztegetni.

o.O

Hát én ezt tulajdonképpen már az előző bejegyzésemben leírtam. Hogy mekkora fasz vagyok, de mégis, omg... o.O

special thanks to barney

Egyre többször mondok mostanában olyanokat, hogy a kurva anyád, és egyre szelídebb vagyok. L. ma felvilágosított, fenét akarok én igazán dugni, én azt akarom, hogy folyassák utánam a nyálam, hogy teperjenek értem, aztán nagy kegyesen beadhassam a derekam. Aki igazán dugni akar, azt nem érdekli, hogy tárgyként kezelik, ráadásul ahogy a gumit, úgy egy faszt/pinát se használsz kétszer, mert beteg leszel, kötődni kezdesz és amúgy is minek, tehát, a vágy szép, hosszantartó, pusztán szexre épülő pajtiságra abszolút irreális. Amit én nyers szexnek képzeltem, az macskaegérjáték volt, felesleges körök futkosása, szkanderparti, végtelen, beteges flört. L. életében nem mondott még ilyen okosat. Hm, Barneynak igaza van: to be a single, it's not like being in a candy store, it's a lawless, post-apocalyptic wasteland. Istenem, annyira jó, hogy a barátaim ilyen szépek, okosak, és meglepően jártasak a kúrás lélektanában (ja, paradox, akárcsak az én elképzeléseim a szexről, ahogy L. ezt egy roppant szemléletes, intim testrészekkel teli párhuzammal illusztrálta az ervinben tízezer decibellel). Kíváncsi vagyok, hányszor fog még kiderülni életem (na jó, az elkövetkezendő 3 hónap) során, hogy a hozzáállásom valamihez totális infantilizmus. Viszont jól néztem ki ma, vékony voltam és 180 centis, legalább.

így állunk

Nos, összefoglaló ezen blog egyetlen témájáról, a szerelmi életemről. Z, akit az elmúlt 4 évben egyetlen egyszer láttam (s a találka végén megírta, hogy jófejek a barátaim, kivéve az egyiket, aki tenyérbemászó) meghívott valami rokona esküvőjére. D. e-mailben házicicának vagy mi a fasznak nevezett, s deus exmachinának nyilvánította, hogy a város legfurább kocsmájában ittam egy elég fura időpontban, csakúgy, mint ő. Nem nagyon értem, mért történik velem mindez, talán a gyászos módon egyre inkább rám jellemző vulgaritást három műszakban kéne űznöm, az megmentene.
Sz-szel tegnap csókolóztunk, kellemes volt, leszámítva, hogy szúrt a borostája, és hogy a barátaim az egészet végignézték/felvették/lefotózták/lefestették. Egyetlen hátulütője van a dolognak: kénytelen vagyok kerülni most egy ideig, mert nem tudom min problémáznék szívesebben, hogy nem keres, mert ennyire érdektelen vagyok (kizárólag női hiúság), vagy keres, és akkor gondolkodhatnék, hogy rázzam le kedvesen (a valódi belső szükséglet). Jó volt azért, csak jó volna megtanulni lazán kezelni, és akkor nem volna ez a teljesen beteg dilemma. Anyám persze a fiúkat félti, nem engem, ez igazán jeles minősítés tőle.

vers helyett mert abból elég

Én olyan szerencsés vagyok. Anya azt mondta, hogy nekem még ez is sikerülni fog, mert fog és kész, L azt mondta sok fiú lefeküdne velem, F azt mondta hogy lehet, hogy nem vagyok szép, de tudok nevetni és jó velem, és folyton ez jár a fejemben, szerencsés vagyok, szerencsés én, és nem csak ez van a fejemben, hanem sok-sok víz, aminek nem ártana kifolyni már a szemeimen, mert megfulladok, sírni kell, akár szerencsés vagyok akár nem, leszarom, igyekszem leszarni egy kicsit a hálát, de le én.

Na jó, fontos leszögezni egy valamit (főképp azért, hogy ha ezt fél év múlva visszaolvasom, nem véljem úgy, hogy ez az időszak lebegés volt végre szabadjára engedett egóm kis felhőjében): tudom, hogy ez most rossz, és hogy helyre kell tennem magam hamarost. De mondjuk ez a nyár, ez még kell. Áll az alku?

break it off

Ahelyett, hogy ....., Quentin Tarantino interjúját bámultam valami angol csatornán. A melodrámáról volt szó, azt mondta, hogy az angol nyelv szerinte alkalmatlan az extrém érzelmek kifejezésére, bezzeg a spanyol stb. Eltekintve attól, hogy elég nagy kliséhalmaz volt az nekem egy szombat estére, hát tény, hogy én például tudtam volna cifrákat mondani. Elvégre nem értem, mért van az, hogy hiába mondom, hogy hívj fel x-ig, nem, felhív x+90 perckor. Nem vettem fel. Kellemes hisztis kis picsának lenni, ilyet talán még sose tettem, valószínűleg, mert csak olyanok hívását vártam, akiket szerettem is. Pápá G, köszönöm a részvételt.

ismét elbasztam nagyjából 1 hetet az életemből. de csak javulok, mert ez már nem 1,5 hónap volt.

a kedves régi lány

Néha eszembe jut. Olvasgatom, tudom, mit csinál, hát a kisváros ilyen. Egyetlen dolgot nem értek. Kit akar még mindig beelőzni, legyőzni, lesajnálni? Ebben az egész rohadt életben ki a faszt érdemes egyáltalán lenyomni? Senkit. Magadat legfeljebb. Gyönyörű kis Don Quijote, hát mikor hagyod már abba.

azerbajdzsán

Azért eszembe jut, amikor ott és akkor ő volt a győztes, én pedig a győztessel voltam, és láttam, hogy a lányok nem értik, hogy egy ilyen szép tehetséges fiú hogyhogy pont velem, a butácska kis libával van, és mért van az, hogy láthatóan nem is tud másra figyelni. Amíg nem akart egy szépséges tehetséges fiú sem, addig nagy nagy tévedésben éltem velük kapcsolatban. Nagyjából annyit sejtettem, mint mondjuk Azerbajdzsánról. Vajon milyen nyelven beszélnek ott egyáltalán bazd? Azeriül? (Valószínűsíthető, mivel nem húzta alá ezt a szót a helyesírás ellenőrző.) És hogy van azeriül, hogy nem? Na, jelenleg ennyit tudok a gyönyörűséges kis fiúcskákról. Olyan közepesen vagyok, nem jó, de inkább, mint rossz. Pedig valamikor máskor belé tudnék szeretni. Asszem, erről a máskorról már értekeztem.

jelen

Kivételesen sikerült azt tennem, amit kell. Most már (még?) R-nek is azt mondanám, hogy nem. Nemnemnem. Szóval, tanultam egy új szót. Pedig közben a száját néztem, ami, lássuk be gyönyörű. Torold meg, énekelném, rosszul. :)

virágos

Most szeretnék egoista faszságokat írni ide. Szeretném, ha Cs nem kérdezne rá. Mondom, hogy nem fáj. Fáj. Nem fáj. Fáj. Nem fáj. Mindenesetre szívesen letépkedném erre az ütemre a testrészeit, vagy a sajátjaimat, mintha csak szép, lapos szirmú kis margaréták lennénk.

save me from ( )

Hogy ma pont úgy kellett volna csak még egy egészen kicsi a síráshoz, mint tegnap az orgazmushoz, hogy ez most, amikor leírom, félig panasz, félig hála, hogy megint, hogy az istenit már az istenit az istenit az istenit

csillogó gondot ringatok

Radnóti hangulat, ilyen se volt még soha. A tegnap estére amen, jókor jött. Már majdnem gyengéd voltam. (Anya most bejött, és azt mondta, hogy nagyon szép a szempillám.) És végül is már tudom, milyen a behajtani tilos tábla, és mit jelentenek a cuki fehér nyilak kék alapon.

,,apám azt mondta fasz vagyok"

Hát kissé megakasztottam tökéletes tisztulási folyamatomat. ,,Bazmeg."

nincs máskor

És nem kellett volna megígérnem M-nak, hogy még egyszer, utoljára megpróbálok beszélni vele normálisan. Egyrészt szervezetem álom formájában már be is nyújtotta ellenvéleményét, másrészt tudom, hogy nem menne, mert egyszerűen nincs kedvem erre fecsérelni az erőm. El fogom hajtani, bármi is lesz, és ez cserbenhagyásos gázolás, mindenképp. Nem mellesleg nagy szemétség. Gyenge voltam, hát nem kéne ezt többé, se miatta, se miattam. A máskorról pedig nincs értelme morfondírozni, mert jelenleg nincs máskor, most most van, tudomásul vehetném.

upload: M elintézve.

tisztul

Jelen pillanatban, amikor itt ülök annak tudatában, hogy elmulasztottam a lehető legjobb pasit a M-ban, holott meg akart csókolni, és hogy L vagy idióta szűzkurvának tart, vagy barátságunkra tekintettel elnézően rálegyint, hogy érti a fene, tulajdonképpen feltűnően jól vagyok. Ha most rákérdezne valaki, hogy legyen-e olyan ez a nyár, ez az év, mint a tavalyi volt, azt mondanám, inkább ne. Az a sok faszság, a lányok, a felesleges flörtök felesleges férfiakkal, V és D, az egész, amire azt mondtam volna ezelőtt még 1 hónappal is, hogy jöjjön a replay, elvesztették a súlyúkat. A kapcsolatom M-val például, nem is a balhék voltak a legrosszabbak, hanem, hogy folyamatosan azon gondolkodtam, hol a hiba, mit kellene tennem, hogy hasonlítson az az egész két érett ember harmonikus szövetségére, hogy 0-24-es ügyelet volt az egész a kis privát pszichiátriámon és folyamatos kudarc, szembesülés azzal, hogy nem vagyok intelligens, tudatos ember. Mert a veszekedés, mint kommunikációs kísérlet csak akkor lehet elfogadható, ha havonta egyszer előjáték egy igazán nagy dugáshoz. Mennyire romboló volt az is, amit M-val csináltam, hogy nem tartottuk meg a szükségszerű távolságot, beszippantott minket a másik gravitációs mezője, és csak néztünk, mint a halacskák a szatyorban, mért nem marad bennünk semmi kézzel fogható, egyensúlyban tartható anyag meg gondolat. V az instant férfi, talán még az volt a legtermészetesebb, az a két-háromheti kölcsönös birtokháborítás. Az ilyen kis kalandok, vadidegenekkel, nem mennek, nem azért, mintha jó lennék, csak valószínű, hogy az se lenne igazán jó, meg se kívánnám igazán, hát akkor minek.
Ilyenekre nincs szükségem többé. Ezentúl inkább csak igyunk. (V, ő esetleg, erre alszom egyet.)
Annyi minden egyszerűen azért volt, mert B anno kijavított 14 éves koromban, hogy nem, te nem vagy még nő, te lány vagy, mert R azt mondta, hogy az enyémnél kisebb melleket szeretni, hogy nem a szépségemért szeretett belém, ez tény, és hogy ha elhagyna, másnak nem kellenék. Meg mert V általánosban azt mondta, amikor először kihúztam a szemem, hogy na, így egészen normálisan nézel ki, azért, mert szemüveges lettem 3.-ban, mert F.B. ahelyett, hogy járjunk, azt kiabálta utánam, hogy a kurvaanyád. Persze, hogy nem tehetnek róla, és hogy én se tehettem arról, hogy amikor visszaéltem R szerelmével, amikor egy kis geci voltam V-vel, amikor megcsaltam R-t és M-t, akkor nem gondoltam erre. Ami jóvátehetetlen, azon nem akarok meaculpázni, de végre nincs szükségem arra, hogy használni akarják a testemet ahhoz, hogy használni tudjam a lelkem. Nem tudok már mit csinálni az elhibázott dolgokkal, akkor se, ha igazán fontosak voltak, a lelkiismeret furdalás terhére pedig most nincsen szükségem, így inkább csak örülnék ennek, akkor is, ha ez brutális önzés.

És az időt a gondolkodásra, ha nem (csak) rajtam múlt, márpedig ez valószínű, akkor köszönöm.

Ástohria

Csak azt a hangsúlyt ne felejtsem el, ahogy ma délután a nő, aki a trolit vezette, bemondta, hogy ástohria. Furcsa, puha, raccsolós r betűvel, á-val, nem is sóhaj volt ez, valami lihegés vége, mintha éppen szeretkezett volna valakivel egy félig spanyol, félig francia nő. Lenyűgöző volt, még latinon is el-elmosolyodtam. Egyébként vészjósló nap volt a mai, régen voltam ennyire lent, aztán bementem a könyvtárba, hogy olvassak valami értelmes folyóiratot, ehelyett az áprilisi Marie Claire lett a program, Grecsó szentimentális cikke a megadó kurváról, akinek igazi vággyal kell fizetni, és egészen jó kedvem lett végül. Tulajdonképpen megvolt az azonosulási pont, elvégre hosszas provokáció után N is kimondta. Anya meglátogat jövő héten, és kérnem se kellett, kiirtja a fejemből annak az o-i buszmegállónak a bosch-i hangulatát, ahol nyár volt, és feliratok, hogy szavazz o. függetlenedésére. Én most az enyémre szavaznék, már elkeztem írni azt a verset, ami ezt dokumentálja, aminek nagyjából két hónap után tulajdonképpen ideje. Nem tudom, hogy segítene-e, ha mondjuk okkal liheghetném én is, hogy ástoria, nem tudom, hogy hiba-e, hogy ennek a lehetőségét kizártam. De muszáj. És hogy ez a napló mért létezik, ez immár nyilvánvaló tény: hogy legyen hol megölnöm R-t. Ez csak egy tetthely, és annak pont elég elhagyatott.

csicseriborsó

Ma 3 gyönyörű fiút is láttam a metrón, és egy szolid bájosat is. Kíváncsi vagyok, hogy van-e reális esély arra, hogy egyszer úgy nézzek át az ikonon, mint egy görögkeleti. És hogy abban a pillanatban, amint ez sikerül, képes maradok-e az elemzésre. Nyilván nem, picsába. A férfiak mondjuk mostanában elég ikonszerűen viselkednek.
Olvasom Fáy zene- és az exit étteremkritikáit. Egyikhez se értek, teljesen lenyűgöznek, mintha helyes kis bennszülöttek orrkarikáit próbálgatnám a gyűrűsujjamra, vagy azoknak a kedves hosszúnyakú lányoknak a nyakkarikáin pergetném végig az ujjam, mint a kerítésen. Akik persze lehet, hogy nem helyesek és kedvesek, hanem vérkomoly kannibálok, tőlem aztán lehetnek, nem csak, hogy nem jönnék rá magamtól, de igazából nem is érdekel. Mondjuk csicseriborsó fasírt mentás joghurttal. Vagy hátszín zöldfűszeres kéregben sütve, párolt zöldségekkel. Több érvet követelnék a létezésük bizonyítására, mint Istenére. Az ár/érték arány meg sose jobb 7-nél. Drága és szar világban élünk, shálálá, milyen jó, hogy legalább a fiúk szépségesek, és hogy ilyen gördülékenyen írkálok totális faszságokról, ahelyett, hogy a holnapi fordítás zh-ra tanulnék.

i'm off

Cigiztem a vonaton a szegecses miniszoknyámban, megbámultak a férfiak, és meglepődtem, tényleg, mennyire nem érdekelnek, se a testem, se a lelkem nem reagált. Kíváncsi vagyok, meddig fog tartani ez a meglehetősen szokatlan állapot.
Ellenben zavarba ejtően sokat gondoltam ma R-ra, és amikor már kénytelen voltam dűlőre jutni, elképzeltem, ahogy megcsókol. És egyből minden világos lett: tényleg csak aggódom, legfeljebb kissé beteges mértékben.

Krasznaja Moszkva

Kimentünk T-re, J-nél és E-nél is voltunk megint, bent ültünk le, a Krasznaja Moszkva a csuklómon és a cigarettafüst összecsaptak az orrom alatt, a többiek pacalról (a nagyanyám a mosógépben mosta), körömpörköltről, őzgerincről és egyéb, számomra legalábbis közömbös dolgokról beszéltek. Tökmagot ettem, és arra gondoltam, hogy végül is, alattam is víz, felettem is, és ez döbbenetesen lekötött. Hálaazég, ilyesféle könnyed tavaszi kábultság van a fejemben, semmi fölöslegesen távozó energia, semmi akarás. Legfeljebb ennyi említésre méltó: egészen váratlan dolgokra vagyok féltékeny. Bár, erre most azt mondaná Cs, hogy a fenét váratlan. Ám az tény, hogy most egyszerűen minden nyolc napon belül gyógyuló.
És: vezettem vagy 80 km-t városon kívül. Még rosszul megy, de egyre kevésbé félek, és némiképp megvigasztalt, amikor a dózsa györgyön lenyomtam egy pofátlan mercis apucikisfiát, aki belémkötött. Majdnem két éves a jogsim, és lakott területen belül nem csak, hogy nem sírok már, de kifejezetten dinamikusan vezetek. Végül is, lehetne rosszabb is, és anya azt mondta, nyáron közúton is megtanít.

19 days

Ma délelőtt megkérdezte anya, hogy ki szívta ki a nyakam, és ez az jelentéktelen kis kérdés most nagyonis kapóra jött. A tegnap este leginkább egy mozgásszínház és valami testterápia (ha létezik ilyen jelenség) keverékének mondható. Á szülinapját ünnepeltük, J-vel összekacsintósat csocsóztam, valami egészen undorító kommersztől szédelegtem. A G-ban találkoztam V-vel, akivel ment a szokásos, és azonfelül, ez a lényeg: kicsit birkóztunk, a falhoz szorított, lefogta a kezeimet, és kérdezte, hogy feladod? Én még fickándoztam, mondtam, hogy azért se, neked, soha, közben megharapott, én nem tudtam őt, és végül csak kimondatta velem, hogy nyertél. Aztán valami logikai játékot játszatott velem, én nem találtam ki magamtól, ő korábban igen, kérdezte, hogy na, ugye okosabb vagyok. És ez tökéletes modellje volt M-mel való kapcsolatomnak. Hogy engem a férfiak legyőzni akarnak, fölém kerekedni, hogy veszélyben érzik a pozíciójukat, hát ez van. A dolgom most a pontos mérleg arról, hogy tulajdonképpen mennyire is vagyok én erős,
mennyire akarok erős lenni egy férfi mellett. Azt hiszem, sejtem a választ, és egyébként legalább olyan jó ilyesmiken gondolkodni, akkor is, ha egyre rosszabb színben tűnök fel, mint összemérni, hogy vajon a szelet érzem jobban, vagy az izomlázat négy nap biciklizás után, és mint a sör cigivel, B-vel és Á-val.
R-re egyébként sokat gondolok, nem csak a szombat esti akciója miatt, hanem úgy egyébként is, hogy neki is ilyesmire lenne szüksége, és hogy nem mondhatom meg, mert nem, és ettől megőrülök, pedig rendet akarok neked, kevesebb fanyar humort, önfeledtséget, mert szeretlek, értsd, ahogy akarod, kedves R. Mert jó rád gondolni, beszélni veled, megtalálni azt a papírt a jegyzeteim alatt, akkor is, ha másra nem vágyom. R, legyen jó neked.
Ja és V-nek is meg kéne mondanom, hogy nagyon szeretem, hogy hálás vagyok, mert annyi kérdést köszönhetek neki, és azt is megkérdezném, hogy nem baj-e, hogy nem szerettem belé, remélem nem.
Az Elcserélt életek 140 percéből cirka 120-at végigsírtam tegnap előtt, érzelmileg kissé labilis vagyok, és ezt se bánom, mert ez szép és leginkább ez kell. Kezdek átmenni idiótába, és ha már így esett, akkor legvégül ennek örüljünk: 19 napja szabad vagyok. Szabad. 19. Napja. Én. Ejjj.

lávmitendör, fekvőrendőr

Majd elfeledem a legfontosabbat: ma már volt néhány pillanat, amikor úgy éreztem, senkinek se kellek. Persze, a nem értem mért kellek, az nem kopik el, de hogy nem, egyáltalán nem, senkinek, soha többé, ilyen de régen is volt, és már el is felejtettem mennyire -végső soron- isteni; amikor már majdnem nyávogtam, akkor jöttem rá, hogy itt a régi ismerős, és kacagtam, végre, végre az egyetlen lehetséges nézőpontból szabadnak tűnök.

Nincs kabát

Voltam ma Brame-on, tulajdonképpen két olyan kép volt, aminek az üvegében nem magamat nézegettem, meg kell állapítanom, hogy ha túl sokat alszom, pont úgy nézek ki, mintha egész éjjel kimaradtam volna, és hogy ilyenkor egészen hasonlítok Zs-re. Csak az fotó ne lett volna, fénykörök a katedrális padlóján, a távolin mindegyikben áll egy-két ember, a közelin egy kislány, csodálkozva néz felfelé, látom, ahogy Brame elmosolyodik, áh, megérzett valamit a megfoghatatlanból, ártatlan lelke fehér galamb, atyafiúszentléleknevében sikerült egy giccses kis ribancot csinálni belőle, és hogy ez mennyire, mennyire dühít. Tegnap koncerten voltam többek között M-mel, kinéztem egy táncoló lányt, göndör haj, gribedli, táncol, akárkivel, és M azt mondta, hogy egy picsa. Azt hiszem, fogalmam sincs a nőről, mint szabványról. Ja persze Brame-nak sincs, volt a kiállításon néhány testrészlet, íves fenék, lapos női has, mekkora olcsó félrebeszélés. (És egyébként is, meg vagyok sértve, nekem nincs lapos hasam.) G-re gondolok, és arra, hogy most hálisten vagy a fenébe, hogy nem vagyok otthon, és nem csináljuk, amit gondolunk, tekintet nélkül arra, hogy most akkor megteszem-e nőnek avagy nem. Egyébként sokkal többet vagyok szerelmes, mióta nincs senkim (háháá nagyjából 3 napja, de ez nálam szép, nagyon szép rekord), most például le fogok feküdni, és arra a mozdulatra fogok gondolni, ahogy a Bin Jipben a nő elkapja a férfi csuklóját, és maga mellé húzza, csak ennyire.
Ma kabát nélkül sétáltam a nagykörúton, itt a tavasz, 1,5 hét és Tiszalök, uramisten, hát erre ez a nagy fecsegés, könnyű vagyok, karikásszemű, és ha másért nem, akkor magamért se tartozom felelősséggel.

smack my bitch up

Mért is van az, hogy közvetlenül három másodperccel azután, hogy konstatálnom kell a szomorú véget, elkap a szabadság mámora? Nem akarom, hogy ilyen könnyű legyen. Megyek a sarokba kukoricára térdepelni.

G

Filmet néztem ma este N-nel és G-vel, és közben igyekeztem nem arra gondolni, amire tegnap este óta. Következésképp ma este semmi mást nem csináltam, csak pontosan arra gondoltam, amire tegnap este óta.

used to love R

Na és milyen kegyetlen az élet: veszélyes közelségben vagyok a piros topánnal, de egy fekete kolleginája úgy feltörte a lában, hogy nem tudom felvenni. És esik a hó, azért se. Nem baj, nézegetem kicsit az ezüst színű sarkát, elérzékenyülök, arra gondolok, milyen szép volt, amikor É azt mondta, hogy olyan vagyok benne, mint egy domina, R pedig itt inkább kurvára gondolt, de azért szeretett nagyon, és aztán sorra veszem gondolatban, hogy mi minden jó fog történni ma, és sok, nagyon sok, végre.

where my party people at?

Együttérző a világ, tegnapelőtt, amikor igencsak kétes állapotban (nem tudtam eldönteni, hogy most másnapos vagyok-e, vagy csak kialvatlan és félig-meddig beteg) mantráztam a metrón, hogy nem, ezt a rohadt vonatot most nem késem le, igenis kibékültem a vonatokkal, a vonatok jók, na akkor csupa olyan nő sodródott körém, akik nálam sokkal inkább segítségre szorulnak. Kezdve vele, aki épphogy elérte a kocsit, felpattant, kérdezte, hogy ez akkor most Újpest felé megy-e, egyébként jaj, ne haragudjak, ez a stressz, és egészében, úgy tűnt, mintha valami sokkal nagyobb, például, gyászról próbálná elterelni a figyelmét néhány téves metróval, mert azt mondta, hogy mint a kávét, naponta mostanában többször is fogyasztja őket. A vonaton meg egy házaspár ült sréhen szemben velem, beteges lelkesedéssel végaszavaztak egymásra gyerekkérdésben, igen, kell a nyelvvizsga a mai világban, a gyerek a suliban azért nem tanul, mert ő hülye (vagy az iskola, nem értettem pontosan), olykor egészen hatásvadászak voltak, költői kérdések, álellentétek, rafinált kis retorika. Aztán felszállt egy másik pár, az első nő eléjük szaladt a vagon ajtajáig, egészen királynői gesztussal (ez egyébként meglepett, mert láthatóan mindig alulmaradt a férjével szemben) vezette a helyükhöz az újakat, látszott, hogy úgy belakta azt a négy széket, mint valami tróntermet, nekem ez utoljára úgy 10 évesen sikerülhetett. Most már négyen beszéltek, mint a gyerekekől, és utólag úgy ítélem, én az öröklött társadalmi/családi komplexusaim miatt gondoltam arra, amire, de megnyugtatott, hogy legyen jobb vagy rosszabb, de eddig azért még van pár év.
Estére minden kétséget kizáróan kiderült, hogy másnapos vagyok, de ez akkor már annyira nem számított, mert átmentem D-be, Ludmillára, és utána könnyedén berúgtam Á-val és N-nel, többek között. F-nek még sajnáltattam magam kicsit a vonaton, hogy nem értem mért szarakodunk, legfőként pedig, hogy az egész helyzet méltatlanságát sikerült demonstrálnom azzal, hogy hazudtam M-nek. F egyszerűen édes volt, azon elméletem ellenére, hogy engem ütni kell, ha hülye vagyok, és egyébként is, az elvárható maximális kegyetlenséget ide nekem azonnal, csak megölelgetett, mondta, hogy nembajnincsbajszeretünk, és azt hiszem nagyon jól tette. Utána egy rabbi elméletéről beszélgettünk (elfelejtettem a nevét), aki a János evangélium prológusával definiálta a zsidó és keresztény vallás közti különbséget. Jó volt az este, nem bírtam az első vonattal hazamenni, úgyhogy D-nál aludtam, legalább 3 helyen a kb. 5 óra alatt, ja és isteni krumplisalátát ettünk, úgyhogy szerelmes vagyok D mamájába, még akkor is, ha felébresztettek miatta. Reggel (11:30 körül) kierőszakoltam a szolidan másnapos félig alvó Cs-ből, hol az állomás (nem ott volt), és mikor végre odaértem belefutottam G-be. Úgy szeretem már ezt is, a sűrű itthonlétet, ezt a várost, amit az elmúlt félév már-már alig befogadható havi dózisokká koncentrált.
Ja ésés, tegnap meg akart hívni egy srác valamire, de most tényleg, annyira kedves ez, az ember, aki dnb közben vonzónak talál, hát nem hittem, hogy ilyen alfaj egyáltalán létezik, it's an omen now.

a mi kódjaink

Azon gondolkozom, mégis milyen gesztus az, hogy a nagymamám lakásában kíméletlenül pontosan artikulálva először azt mondom, hogy bassza meg, aztán, hogy a faszom, legvégül meg, hogy megyek inni a G-ba. Eléggé kétségbeesett, valljuk be, most komolyan mért is csinálom, ha tudom, a nagyanyámat, ha szerencsém van, még látom vagy kétszázszor életemben, elbeszélgetek vele Gyurcsánról, Orbánról, ötvenhatról, aztán elmegyek a temetésére és talán sírok majd, de nyilván azért, mert S., meg a beláthatatlan tó, meg a földöntött hintaszék, a birodalom, meg a gabonás cetlik a franciaágyon, hogy M. ágya, fogadásra kész, és Papa ágya, fogadásra kész. Meg hogy apád mondta, hogy olyan vagy, mint a nagyanyád, bár nem értem, mire gondolt, meg a titok, az egykockás pici bocicsoki (vajon van-e még). És hogy tényleg, hát ez lehet hogy hálátlankegyetlen és egyebek, de azért ha néha -ahogy egyre öregszik, úgy egyre messzebbre- visszagondol, mindig megjegyzi, hogy hát a Toldi utca, S., a fiúknak is ez fog eszébe jutni rólunk, hogy erre majd örömmel gondolnak vissza, majd valamikor a legvégén ennek az egész kurvaéletnek (néha így mondja, tényleg, az élet előtt álljon rendre, kurva, ezt nem tudom, ki írhatta, de biztosan nem érezte a jelentőségét, én csak most először). És jobb pillanataimban, amikor nem vagyok önző egoista szerencsétlen nyavajgós picsa, akkor nem arra gondolok, hogy baszódjanak meg a fiúk, hanem, hogy persze, ezt most rám is, nekem is. A nagymamám okos nő, és ha érti ezt a nemtörődöm de persze kikerülhetetlen szadizmust, akkor igenis érthet engem is, és akkor tessék, nagyi, nem vagyok jó, következetes, szorgalmas, kiegyensúlyozott, és leginkább persze a faszom az egészbe, igyunk inkább, abból nem lehet baj.

poszt a piros tűsarkúhoz

Először is tulajdonképpen az a probléma, hogy most semmit nem csinálok igazán, az egyetemről lassan csak annyi emlékem van, hogy Áron megemelte a kalapját és úgy köszönt kezitcsókolommal, köszönöm, uram, you're a well-bred gentleman, a röplabda szörnyű, már vagy háromszor voltam úgy edzésen, hogy utána a 47-esen majdnem szétvetett az az energia, amit három sorozat zsámolyozásra kellett volna fordítanom. Van, amit nem tudok belefejezni, M-mel pedig csak baszakodunk, és másik M-mel ma már muszáj találkoznom, mert két hete nem és hiányzik, de szembesíteni fog ezzel és erre most kurvára semmi szükségem, látom magamtól is, elvégre éppen most írom le és persze tehetném ezt könyörtelenebbül, vagy legalábbis nem kéne közben némi rezignált beletörődéssel hallgatnom, hogy scorn me if u wanna.
Mivel picsa énemmel könnyebb elbánnom, inkább most azon szormorkodom, hogy a piros tűsarkúm 250 km-re van tőlem pedig annyira annyira annyira őt akarom. Háh, pont most ugrott a winamp a gimmemora.
Azt álmodtam tegnap, hogy a Szarvas és az Arany János utca sarkán úszkáltam a levegőben, aztán egyszercsak észrevettem egy polcot az egyik kőkerítésen, rajta volt a Jan Marten kalóz regényes históriája, álmaimban úgy emlékeztem, hogy azt O-tól kaptam és nem értettem, hogy kerül ide, először be akartam rontani a faajtón, egészen sufniszerű volt, aztán inkább kopogtam, gondoltam elkérem. Ahogy nyílt az ajtó, először csak sok-sok cetlit láttam egészen pontos sorokban a padlón, arra gondoltam, hogy biztosan egy őrült lakik itt, aztán balra észrevettem az ajtó és a keret közti résen egy ágyat fehér ágyneművel és nagyapám feküdt benne és a bizonyítványaimat vizsálta és feljegyzéseket készített róluk, biztos úgy, mint régen a vérnyomásáról és nagyon beteg volt és tudtam, hogy meg fog halni, de azért felkelt az ágyból és én elkezdtem bőgni, nagyon bőgni, és ő kérdezte, hogy mi a baj. Először alig tudtam megszólalni de aztán mondtam, hogy akkor mégis büszke vagy rám és sírtam tovább. Ez elég furcsa megvilágításba helyez sok mindent, mert hát régebben persze zavart, hogy én voltam a legszebb lányunoka (ja, én vagyok az egyetlen, olyan 13 évesen már kezdtem érezni ennek a becézésnek az iszonyatos kegyetlenségét), aki persze nem lehet olyan okos, életrevaló, mint a fiúk. Mindemellett egy idő után észrevettem, hogy felvesznek a gimibe, a csapatba, az egyetemre, engem akarnak megkúrni a fiúk meg szeretni is, és perszepersze józanabb pillanataimban tudtam, hogy egyrészt ez engem igazán nem is érdekel, vagy ha mégis, akkor persze az ehhez hasonló önvigasztalás nem lehet hatékony. Valahol a nullán lehetek, vagy ott se, ha álmomban bőgök a szaros középiskolás bizonyítványaimon. Cél a jövő hétre: vagy igazán imádni vagy nagyon gyűlölni is kéne magam, mert sikerült egy újabb érvet találnom a poszt elejéhez. Azért a nagyapámat jó volt látni.
Nem tudom, hogy most szimpatikus próbáltam-e lenni magamnak. Oké, az egyszerűsítés fontos és szükséges: a piros tűsarkúmat akarom, most. És ha nem jön, akkor holnap hazamegyek hozzá.

hátra

A test ellenállását milyen könnyű megtörni, pár mozdulat és már engedelmességre szorítottad. Nem biztos, hogy erre a tapasztalatra szükségem volt. (Nyilván, ehhez a mondathoz máris elengedhetetlen volt az az este.) M illatát még érzem a kezemen, pedig semmi köze ehhez az egészhez. A hímpor, nevezd szárnynak, ráfekszik a szélre. Ennyit erről, én meg jó leszek. Én, mármint az a félig üres halmaz, amit sikerült az elmúlt másfél héttel ilyen szégyenletesre redukálnom. Azt képzeltem, elmagyaráznom József atyának, mennyire dühít, hogy a kereszténység nem áll szóba a testtel. Pedig milyen jogos. A fontosabbakról ne is beszéljünk, ne is, ne is, te meg, aki annyira, te, felejts, felejts, felejts el.

Ami helyet

É. visszajár a blogjára. A régiről ír. Az újjal van. Lemondtunk mindarról, akik voltunk, az egészet hermetikusan lezártuk, tessék, befőttesüveg. Ugyan még eljátszom néha V.-vel azt a bizonyos játékot, előhívom a nőt, aki azt mondja, ha bárki más lehetne a helyemen, bárhol is legyen a hivatalos párod, V, te kis geci, ezt az estét mindenáron velem töltenéd, de ez már csak olyan, mint É, amikor a régiről ír. Ez nem panasz, helyzetjelentés.
Ami realitás, hogy holnap felszállok a vonatra, és úgy megyek el, mint Vili Dunka a Sinistra körzetből, gondolatban elmagyarázom N-nek, hogyan is mondja, amit én szoktam, hogyan intsen, hogy te, én, most, odakint. Hogy mikor ne próbálkozzon vele. A régi szoknyáimat, a piros pöttyös felsőt, ami akkor is rajtam volt -még megvan a kép- használja nyugodtan. Sajnálatos tévedés, hogy nekem, Vili Dunkával ellentétben, rendszeresen vissza kell járnom, a belső parancs ellenére, és ahogy telik az idő, mindig, amikor átlépem a várostáblát, szőrös Connie Illafeld mementó leszek.
Persze ez a gondolat ritmikusan fakul-erősödik, a távolság függvényében. Bárhogy igyekszem, ezt most megnyeri M, nem tudom a mai napot pozitívra kerekíteni. Inkább megadom magam, és igyekszem méltósággal távozni- az ágyamba, csábító; friss ágyneműt húztak.