a mi kódjaink

Azon gondolkozom, mégis milyen gesztus az, hogy a nagymamám lakásában kíméletlenül pontosan artikulálva először azt mondom, hogy bassza meg, aztán, hogy a faszom, legvégül meg, hogy megyek inni a G-ba. Eléggé kétségbeesett, valljuk be, most komolyan mért is csinálom, ha tudom, a nagyanyámat, ha szerencsém van, még látom vagy kétszázszor életemben, elbeszélgetek vele Gyurcsánról, Orbánról, ötvenhatról, aztán elmegyek a temetésére és talán sírok majd, de nyilván azért, mert S., meg a beláthatatlan tó, meg a földöntött hintaszék, a birodalom, meg a gabonás cetlik a franciaágyon, hogy M. ágya, fogadásra kész, és Papa ágya, fogadásra kész. Meg hogy apád mondta, hogy olyan vagy, mint a nagyanyád, bár nem értem, mire gondolt, meg a titok, az egykockás pici bocicsoki (vajon van-e még). És hogy tényleg, hát ez lehet hogy hálátlankegyetlen és egyebek, de azért ha néha -ahogy egyre öregszik, úgy egyre messzebbre- visszagondol, mindig megjegyzi, hogy hát a Toldi utca, S., a fiúknak is ez fog eszébe jutni rólunk, hogy erre majd örömmel gondolnak vissza, majd valamikor a legvégén ennek az egész kurvaéletnek (néha így mondja, tényleg, az élet előtt álljon rendre, kurva, ezt nem tudom, ki írhatta, de biztosan nem érezte a jelentőségét, én csak most először). És jobb pillanataimban, amikor nem vagyok önző egoista szerencsétlen nyavajgós picsa, akkor nem arra gondolok, hogy baszódjanak meg a fiúk, hanem, hogy persze, ezt most rám is, nekem is. A nagymamám okos nő, és ha érti ezt a nemtörődöm de persze kikerülhetetlen szadizmust, akkor igenis érthet engem is, és akkor tessék, nagyi, nem vagyok jó, következetes, szorgalmas, kiegyensúlyozott, és leginkább persze a faszom az egészbe, igyunk inkább, abból nem lehet baj.