lávmitendör, fekvőrendőr

Majd elfeledem a legfontosabbat: ma már volt néhány pillanat, amikor úgy éreztem, senkinek se kellek. Persze, a nem értem mért kellek, az nem kopik el, de hogy nem, egyáltalán nem, senkinek, soha többé, ilyen de régen is volt, és már el is felejtettem mennyire -végső soron- isteni; amikor már majdnem nyávogtam, akkor jöttem rá, hogy itt a régi ismerős, és kacagtam, végre, végre az egyetlen lehetséges nézőpontból szabadnak tűnök.