Ma délelőtt megkérdezte anya, hogy ki szívta ki a nyakam, és ez az jelentéktelen kis kérdés most nagyonis kapóra jött. A tegnap este leginkább egy mozgásszínház és valami testterápia (ha létezik ilyen jelenség) keverékének mondható. Á szülinapját ünnepeltük, J-vel összekacsintósat csocsóztam, valami egészen undorító kommersztől szédelegtem. A G-ban találkoztam V-vel, akivel ment a szokásos, és azonfelül, ez a lényeg: kicsit birkóztunk, a falhoz szorított, lefogta a kezeimet, és kérdezte, hogy feladod? Én még fickándoztam, mondtam, hogy azért se, neked, soha, közben megharapott, én nem tudtam őt, és végül csak kimondatta velem, hogy nyertél. Aztán valami logikai játékot játszatott velem, én nem találtam ki magamtól, ő korábban igen, kérdezte, hogy na, ugye okosabb vagyok. És ez tökéletes modellje volt M-mel való kapcsolatomnak. Hogy engem a férfiak legyőzni akarnak, fölém kerekedni, hogy veszélyben érzik a pozíciójukat, hát ez van. A dolgom most a pontos mérleg arról, hogy tulajdonképpen mennyire is vagyok én erős,
mennyire akarok erős lenni egy férfi mellett. Azt hiszem, sejtem a választ, és egyébként legalább olyan jó ilyesmiken gondolkodni, akkor is, ha egyre rosszabb színben tűnök fel, mint összemérni, hogy vajon a szelet érzem jobban, vagy az izomlázat négy nap biciklizás után, és mint a sör cigivel, B-vel és Á-val.
R-re egyébként sokat gondolok, nem csak a szombat esti akciója miatt, hanem úgy egyébként is, hogy neki is ilyesmire lenne szüksége, és hogy nem mondhatom meg, mert nem, és ettől megőrülök, pedig rendet akarok neked, kevesebb fanyar humort, önfeledtséget, mert szeretlek, értsd, ahogy akarod, kedves R. Mert jó rád gondolni, beszélni veled, megtalálni azt a papírt a jegyzeteim alatt, akkor is, ha másra nem vágyom. R, legyen jó neked.
Ja és V-nek is meg kéne mondanom, hogy nagyon szeretem, hogy hálás vagyok, mert annyi kérdést köszönhetek neki, és azt is megkérdezném, hogy nem baj-e, hogy nem szerettem belé, remélem nem.
Az Elcserélt életek 140 percéből cirka 120-at végigsírtam tegnap előtt, érzelmileg kissé labilis vagyok, és ezt se bánom, mert ez szép és leginkább ez kell. Kezdek átmenni idiótába, és ha már így esett, akkor legvégül ennek örüljünk: 19 napja szabad vagyok. Szabad. 19. Napja. Én. Ejjj.
