Kimentünk T-re, J-nél és E-nél is voltunk megint, bent ültünk le, a Krasznaja Moszkva a csuklómon és a cigarettafüst összecsaptak az orrom alatt, a többiek pacalról (a nagyanyám a mosógépben mosta), körömpörköltről, őzgerincről és egyéb, számomra legalábbis közömbös dolgokról beszéltek. Tökmagot ettem, és arra gondoltam, hogy végül is, alattam is víz, felettem is, és ez döbbenetesen lekötött. Hálaazég, ilyesféle könnyed tavaszi kábultság van a fejemben, semmi fölöslegesen távozó energia, semmi akarás. Legfeljebb ennyi említésre méltó: egészen váratlan dolgokra vagyok féltékeny. Bár, erre most azt mondaná Cs, hogy a fenét váratlan. Ám az tény, hogy most egyszerűen minden nyolc napon belül gyógyuló.
És: vezettem vagy 80 km-t városon kívül. Még rosszul megy, de egyre kevésbé félek, és némiképp megvigasztalt, amikor a dózsa györgyön lenyomtam egy pofátlan mercis apucikisfiát, aki belémkötött. Majdnem két éves a jogsim, és lakott területen belül nem csak, hogy nem sírok már, de kifejezetten dinamikusan vezetek. Végül is, lehetne rosszabb is, és anya azt mondta, nyáron közúton is megtanít.
