Ástohria

Csak azt a hangsúlyt ne felejtsem el, ahogy ma délután a nő, aki a trolit vezette, bemondta, hogy ástohria. Furcsa, puha, raccsolós r betűvel, á-val, nem is sóhaj volt ez, valami lihegés vége, mintha éppen szeretkezett volna valakivel egy félig spanyol, félig francia nő. Lenyűgöző volt, még latinon is el-elmosolyodtam. Egyébként vészjósló nap volt a mai, régen voltam ennyire lent, aztán bementem a könyvtárba, hogy olvassak valami értelmes folyóiratot, ehelyett az áprilisi Marie Claire lett a program, Grecsó szentimentális cikke a megadó kurváról, akinek igazi vággyal kell fizetni, és egészen jó kedvem lett végül. Tulajdonképpen megvolt az azonosulási pont, elvégre hosszas provokáció után N is kimondta. Anya meglátogat jövő héten, és kérnem se kellett, kiirtja a fejemből annak az o-i buszmegállónak a bosch-i hangulatát, ahol nyár volt, és feliratok, hogy szavazz o. függetlenedésére. Én most az enyémre szavaznék, már elkeztem írni azt a verset, ami ezt dokumentálja, aminek nagyjából két hónap után tulajdonképpen ideje. Nem tudom, hogy segítene-e, ha mondjuk okkal liheghetném én is, hogy ástoria, nem tudom, hogy hiba-e, hogy ennek a lehetőségét kizártam. De muszáj. És hogy ez a napló mért létezik, ez immár nyilvánvaló tény: hogy legyen hol megölnöm R-t. Ez csak egy tetthely, és annak pont elég elhagyatott.