debrecen

hát igen, itthon vagyok, és egy kérdés van: hány évig tart még a nyár?

Furcsa, azt hittem, vert seregemmel távozom. De tulajdonképpen nem. Persze eléggé átrendeződött a hadszíntér. Majd kiderül harmadikán, pontosan mennyire elviselhető visszatérni.

és mindjárt megyek haza, ahol. ahol (L)

kiss from a rose

Most olvastam Zs blogján (esküszöm, máris húzok vissza Bizánchoz, koimészisz, galaktotrophusza, glükophilosza, xilotheke, amen) egy kis történetet, finom évődés, nő és férfi, és ej, egészen jól esett belegondolni. Ej, alakul. G nehezményezte, hogy sose hívom. Nos, fel fogom hívni.

szürreality show

Épp J önbizalmát és szerelmét próbálom élesztgetni. Na nem irántam, hanem a barátnője iránt, akit tegnap megcsalt velem. A múltkor persze rosszabb volt, amikor majdnem ugyanezt játszottam, csak valakivel, akibe szerelmes voltam. De azért látom, mit mocskoltunk be. Hamvast olvastam, azt mondja a bemocskolódás aktusa maga az élet. Olvasás helyett inkább utálnom kéne magam.

Amíg anyám élt (vagyis egész eddigi életemben) az elvesztése miatti félelem neurózisában éltem.
Barthes. Én. Csak így könnyebb kimondani, mert nem gondolok arra a babonás félelemre, hogy amint a kimondás aktusa a probléma felszámolásának irányába tett első lépés, úgy egyszerre az anyám megsemmisítésére irányuló első cselekedet.
Anyám halála előtti vágyaim (a betegsége alattiak) most már nem teljesülhetnek, hiszen ez azt jelentené, hogy a halála által teljesülnek be – hogy a halála, ebben az értelemben, vágyaimra nézve felszabadító lehetne. De a halála megváltoztatott, már nem vágyom arra, amire azelőtt vágytam.
Szenvedélybeteg maradok. Nem küzdhetek a félelmem ellen, mert akkor anyám ellen küzdenék.

Ennek nyilván semmi köze az egészhez, ahhoz, amiről ez a blog szól, túl a legnyersebb evidencián, amire talán szót se érdemes vesztegetni.

o.O

Hát én ezt tulajdonképpen már az előző bejegyzésemben leírtam. Hogy mekkora fasz vagyok, de mégis, omg... o.O

special thanks to barney

Egyre többször mondok mostanában olyanokat, hogy a kurva anyád, és egyre szelídebb vagyok. L. ma felvilágosított, fenét akarok én igazán dugni, én azt akarom, hogy folyassák utánam a nyálam, hogy teperjenek értem, aztán nagy kegyesen beadhassam a derekam. Aki igazán dugni akar, azt nem érdekli, hogy tárgyként kezelik, ráadásul ahogy a gumit, úgy egy faszt/pinát se használsz kétszer, mert beteg leszel, kötődni kezdesz és amúgy is minek, tehát, a vágy szép, hosszantartó, pusztán szexre épülő pajtiságra abszolút irreális. Amit én nyers szexnek képzeltem, az macskaegérjáték volt, felesleges körök futkosása, szkanderparti, végtelen, beteges flört. L. életében nem mondott még ilyen okosat. Hm, Barneynak igaza van: to be a single, it's not like being in a candy store, it's a lawless, post-apocalyptic wasteland. Istenem, annyira jó, hogy a barátaim ilyen szépek, okosak, és meglepően jártasak a kúrás lélektanában (ja, paradox, akárcsak az én elképzeléseim a szexről, ahogy L. ezt egy roppant szemléletes, intim testrészekkel teli párhuzammal illusztrálta az ervinben tízezer decibellel). Kíváncsi vagyok, hányszor fog még kiderülni életem (na jó, az elkövetkezendő 3 hónap) során, hogy a hozzáállásom valamihez totális infantilizmus. Viszont jól néztem ki ma, vékony voltam és 180 centis, legalább.

így állunk

Nos, összefoglaló ezen blog egyetlen témájáról, a szerelmi életemről. Z, akit az elmúlt 4 évben egyetlen egyszer láttam (s a találka végén megírta, hogy jófejek a barátaim, kivéve az egyiket, aki tenyérbemászó) meghívott valami rokona esküvőjére. D. e-mailben házicicának vagy mi a fasznak nevezett, s deus exmachinának nyilvánította, hogy a város legfurább kocsmájában ittam egy elég fura időpontban, csakúgy, mint ő. Nem nagyon értem, mért történik velem mindez, talán a gyászos módon egyre inkább rám jellemző vulgaritást három műszakban kéne űznöm, az megmentene.
Sz-szel tegnap csókolóztunk, kellemes volt, leszámítva, hogy szúrt a borostája, és hogy a barátaim az egészet végignézték/felvették/lefotózták/lefestették. Egyetlen hátulütője van a dolognak: kénytelen vagyok kerülni most egy ideig, mert nem tudom min problémáznék szívesebben, hogy nem keres, mert ennyire érdektelen vagyok (kizárólag női hiúság), vagy keres, és akkor gondolkodhatnék, hogy rázzam le kedvesen (a valódi belső szükséglet). Jó volt azért, csak jó volna megtanulni lazán kezelni, és akkor nem volna ez a teljesen beteg dilemma. Anyám persze a fiúkat félti, nem engem, ez igazán jeles minősítés tőle.