2010. június 28., hétfő
jó este
elbőgtem magam az eléggé elbaszott californication című sorozaton. ahogy számolja a sellőket az apa a lányának meg magának a telefonban. olyan egyedül vagyok. van a srác, akit szeretek, meg minden egyéb körülöttem, amit szintén, és közben olyan, mintha a gangon túl kezdődne a tenger, ami elválaszt mindentől. hogy lehet, hogy meghalt, de azért ezt ennek köszönhetem, és ez a távolság az egyik legjobb dolog az életemben. és jó néha úgy tenni, mintha ez nem lenne igaz, mintha tényleg csak egy helyiértéke lenne a hiánynak, ahogy azt megpróbálták belémnevelni, és sírni kicsit, könnyen és feleslegesen, ezen a szaron.
2010. június 26., szombat
hol nyomasztó, hol felszabadító, hogy van az életemben egy ember, akihez bárhogyan viszonyulok, érek hozzá, gondolkodom róla, eddig egyértelműen konstansnak bizonyult. nem az ember, hanem, mint egy alakzat, a jelenlét egy ilyen alakzata. most inkább nyomasztó.
aztán meg a másik, hogy nem akarok elmenni most. itt feküdni, bámulni a tévét, olvasni a kanapén, sört inni és lefeküdni valakivel egyértelműen vonzóbb, mint ezek bármilyen kombinációja másutt. de egyszerűen karban kell tartani a helyeket, hogy ezek a cselekvések nagyjából hasonlót jelentsenek minden fontos élettérben. táplálnom kellene a másik két teret is, mert az enyémek, és ha azok kicsúsznak a kezeim közül, akkor ez is. azért némi haladék, az ér.
lefekszem, várom, hogy mellém feküdjenek. semmi. vannak itt a város, meg most már a világ különböző pontjain, akikkel nem bánnám. hogy ez a nem bánnám, ez felülír mindent.
hogy ez szar írás ne szociális, hanem ösztönös és esszenciális tevékenység legyen egy kibaszott irreális előzménytelen pillanatig.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)